Carp Expert River Feeder bot Kevés olyan horgászbot van, amivel akár 250 gramm össztömegű végszereléket is bejuttathatunk a kiszemelt helyre, a Carp Expert River Feeder az egyik! Ahogy a neve is mutatja folyóvízen tudjuk kihasználni a bot előnyeit, kivételesen erős, gerinces horgászbotról beszélünk, de érzékeny spiccel. A dobósúly tekintetében azonban érdemes kiemelten kezelni pár dolgot, a kellemetlenségek elkerülése végett. Nem egy távdobó bot! Tehát a 250 grammos dobósúly nem azért ilyen nagy, hogy minél nagyobbat tudjunk dobni vele. Hanem azért, hogy a nagy sodrású folyóinkat is meg tudjuk horgászni egy nehéz etetőkosárral, ólommal. A maximális dobósúllyal 60-70 méteres dobótávolságot tudunk elérni. Használjunk dobóelőkét dobás során, mert az ekkora tömeg már annyira terheli a zsinórunkat, hogy félő még a vastagabb változatok elszakadása is. A fárasztás során megfelelő erőtartalékokkal rendelkezik a bot a vadul védekező folyóvízi halakkal szembeni küzdelemhez. Kivételesen nagy gyűrűket kapott, hogy a hordalék, amit esetleg a zsinór felszed, ne okozhasson kárt a botban. Nyélrésze nem túl vastag, nagyon jól kézre áll, az orsótartó erősítést kapott, a megnövekedett igénybevétel miatt. Összességében egy olyan bot jött létre, ami a legkeményebb folyóvízi terepeken is megállja a helyét. Egyre elterjedtebb az úgynevezett osztott nyél alkalmazása. Ennek lényege, hogy minőségi parafa és szivacsos tapintású, strapabíró duplon anyag kombinálásával kényelmes, akár nedves, nyirkos kézzel is stabil fogást biztosító felületet hozznak létre. Az így kialakított nyél magabiztos horgászatot tesz lehetővé, legyen szó dobásról vagy éppen fárasztásról.A nagytestű, agresszíven védekező halak fárasztása során fontos, hogy a horgászkészség minden egyes eleme megbízható minőségű legyen. A kopásálló felülettel ellátott, erősített gyűrűsor jól tűri a kemény, hosszantartó fárasztásokkal járó igénybevételt is.
Carp Expert River Feeder BOT
28 990 Ft – 30 990 FtÁrtartomány: 28 990 Ft - 30 990 Ft
Szállítási díj: 890 Ft. Ingyenes szállítás 30 000 Ft felettGyors szállítás: 2-5 munkanapMegbízható kereskedő: PecaPlázaMárka: Carp Expert
Cikkszám: pecaplaza-14518
Kategóriák: Békés halas botok, Feeder horgászbotok, Horgászbotok
Márka: Carp Expert
Kapcsolódó termékek
430 Ft – 990 FtÁrtartomány: 430 Ft - 990 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
13 990 Ft – 14 990 FtÁrtartomány: 13 990 Ft - 14 990 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
-29%
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
-54%
2 415 Ft – 4 090 FtÁrtartomány: 2 415 Ft - 4 090 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
530 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
530 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
880 Ft – 950 FtÁrtartomány: 880 Ft - 950 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
8 990 Ft – 9 990 FtÁrtartomány: 8 990 Ft - 9 990 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
36 490 Ft – 47 390 FtÁrtartomány: 36 490 Ft - 47 390 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Ingyenes szállítás
530 Ft – 3 890 FtÁrtartomány: 530 Ft - 3 890 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
-66%
440 Ft – 840 FtÁrtartomány: 440 Ft - 840 Ft
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
-27%
PecaPláza
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki





Értékelések
Még nincsenek értékelések.