The One Critical Balanced Hookbait A The One Critical Balanced Hookbait termékcsalád egy teljesen új fejlesztés, különleges állagú és összetételű, illetve nagyon tartós és rugalmas. Legfontosabb tulajdonsága, hogy szivacsos szerkezetének köszönhetően, könnyen át lehet szúrni fűzőtűvel, valamint hosszú időn keresztül adja ki magából azokat a folyékony attraktorokat, stimulánsokat, amivel gyorsan eljuthatunk a kapásig. A nevéből könnyen ki lehet következtetni, hogy itt nem a hagyományos lebegő csalikról van, szó, hanem olyan kikönnyített csalikról, amelyek segítségével ellensúlyozni tudjuk a horog súlyát, ezáltal nagymértékben elősegítik a kapás kialakulását, hiszen a pontyok táplálkozási szokása miatt mindig a legkönnyebb tárgyak, jelen esetben a horog és a csali jutnak először a szájukba. A kétféle szín variációnak nem csak vizuálisan van jelentősége, hanem abból a szempontból is, hogy különböző folyékony összetevőket tartalmaznak, amik egymás hatását erősítik, így még hatékonyabb csalit kapunk. Természetesen, az egyszínű változatok előnyeit is hatékonyan ki tudjuk aknázni, mert a napszakok változása során gyakran előfordul, hogy egy eredménytelennek tűnő időszakban, másik színű csali használata sikeressé teszi a horgászatot, nem is beszélve az eltérő ízkombinációkról Bizonyos esetekben, eltérő fényviszonyok között a színösszeállításnak is van extra hatása, érdemes próbálkozni, ha az addig jól teljesítő csali hirtelen nem működik. Fontos kiemelni, hogy nem szívja meg magát vízzel, ezáltal akár egész nap lehet vele eredményesen horgászni, mert semmit sem veszít a felhatjó erejéből. Természetesen ilyen hosszú távon már nem érvényesülnek a folyékony adalék anyagok, így szükség van ezek pótlására, hogy a fogási eredményesség ugyan olyan intenzív maradjon, mint a friss csali esetén. Ehhez nagy segítséget nyújt a The One The Stim és The One Secret Juice folyékony termékcsalád, amit használhatunk dip-ként, vagy akár locsolóként.
THE ONE CRITICAL BALANCED HOOKBAIT LEMON FISH GARLIC 10 MM PINK WHITE 50 GR
2 490 Ft Original price was: 2 490 Ft.2 241 FtCurrent price is: 2 241 Ft.
Legolcsóbb ajánlat
Készleten
Szállítási díj: 1 890 Ft. Ingyenes szállítás 23 990 Ft felettGyors szállítás: 2-5 munkanapMegbízható kereskedő: FishingoutletMárka: The One
Cikkszám: foutlet_energo-98029601
Kategóriák: Bojli, paszta, Csalik, Csalik, Etetőanyagok
Márka: The One
További ajánlatok
Ár:
2 490 Ft
Értékelés
„THE ONE CRITICAL BALANCED HOOKBAIT LEMON FISH GARLIC 10 MM PINK WHITE 50 GR” értékelése elsőként Válasz megszakítása
Vélemény írásához lépj be előbb.
Kapcsolódó termékek
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu
-15%
damil.hu


Értékelések
Még nincsenek értékelések.