Carp Expert Compact pontybölcső Szerencsére manapság nagy hangsúlyt fektetnek a halak védelmére, ezért létrehoztuk a Carp Expert Compact pontybölcsőt. Méretei: 120 x 70 cm, így a legnagyobb pontyokat is biztonságban tudhatjuk benne, amíg kiszabadítjuk belőlük a horgot, lefertőtlenítjük a sebet és készül a pár fotó a fogásról. Erős alumínium váza miatt nagyon stabil. 25 mm oldal szélességű zárt szelvényből épül fel, mely által a teherbírása megközelíti az 50 kg-ot. Gyöngyvászon matraca és anyaga nagyfokú védelmet biztosít a halak számára. Strapabíró, erős, nem szakad ki, nem érik el, a horog nehezebben akad bele. A bölcső végén két háló található, mely biztosítja, hogy a felesleges víz elfolyhasson. Állítható lábakkal rendelkezik, így a legváltozatosabb terepviszonyok között is fel tudjuk állítani és stabilizálni. Magassága 50 cm, amit még +5 cm-rel meg tudunk toldani az állítható lábaknak köszönhetően. Ez a magasság már tökéletes ahhoz, hogy mellé guggolva, térdelve, kényelmesen tudjunk horgot szabadítani és fertőtleníteni. Valamint biztonságosan tudunk pózolni is a hallal, mert ha meg is ugrik és le kell tennünk, akkor pár centire ott van alatta a bölcső és nem esik rá, hanem finoman bele tudjuk engedni. Matracoknál ez nagy probléma volt eddig. Nagy méretű sártalpakkal rendelkezik, melyek illeszkednek a talaj dőlésszögéhez, kavicsos és agyagos terepen egyaránt kiváló. Összerakása egyszerű, mely a következő momentumokat igényli: – Hajtsuk ki kétoldali lábait, majd fűzzük át a végeken a kereszt tartó rudakat. A kereszttartó rudakon található kis lukak pontosan illeszkednek a fő váz rögzítő részeibe. – Ezután a gyorszáras lábakkal állítsuk be a vízszintes és stabil pozíciót. Azon pontyhorgászainknak ajánljuk, akik egy kiváló minőségű, ám mégis kedvező árfekvésű pontybölcsőre vágynak.
Carp Expert Compact Pontybölcső
28 990 Ft
Szállítási díj: 890 Ft. Ingyenes szállítás 30 000 Ft felettGyors szállítás: 2-5 munkanapMegbízható kereskedő: PecaPlázaMárka: Carp Expert
Cikkszám: pecaplaza-16063
Kategóriák: Halvédelem, Horgászeszközök
Márka: Carp Expert
| Tömeg | N/A |
|---|---|
| Cikkszám | |
| Jellemző | |
| Méret | |
| Típus | |
| Terhelhetőség |
„Carp Expert Compact Pontybölcső” értékelése elsőként Válasz megszakítása
Vélemény írásához lépj be előbb.
Kapcsolódó termékek
-10%
Fishingoutlet
-10%
Fishingoutlet
-10%
Fishingoutlet
-10%
Fishingoutlet
-10%
Fishingoutlet
62 990 Ft
damil.hu
Ingyenes szállítás




Értékelések
Még nincsenek értékelések.