Wizard Spinnerbait – a csuka és feketesügér horgászat egyik favorit csalija A műcsalit szemügyre véve jól látható, hogy két részből áll. Egyik része egy körforgó, a másik pedig egy gumi csali. A spinnerbait mozgása olyan hullámokat kelt a vízben, melyet a csukák messziről észrevesznek. A felső részen található egy klasszikus körforgó, a végén pedig, mint egy falevél, úgy pörög a nyújtott testű lapocska. A másik oldalon az „ezer” szálú gumiszoknya pedig kinézetével ejti rabul a ragadozókat, kiegészülve a műcsali kidogozott szemével. Legfőbb vonzereje az újdonságban rejlik. Nem egy populáris csali, ezért még nem ismerik és a legfőbb, hogy nem tudták kiismerni a csukák. Tömegüket tekintve viszonylag kicsi csalik, de bevontatva sokkal nagyobb ellenállást fejtenek ki, mint ha egy sima gumit húznánk azonos súlyban. Mondhatni körforgósan viselkednek. Így amikor a megfelelő dobósúlyú botot szeretnénk kiválasztani hozzá, akkor egy 10 g-os csali esetében gondoljunk inkább egy 10-30-as, 10-40-es botra, mintsem egy 5-25, vagy még kisebb dobósúlyúra. Az erősebb bot egyébként is jobb lesz csukák esetében, a határozott bevágások miatt. Főként sekélyebb vizekben tudjuk eredményesen alkalmazni, illetve amikor a csukák a víz felső rétegében táplálkoznak. Vontatásuk megegyezik a körforgókéval, folyamatos tekerés, melyet variálhatunk ejtegetésekkel, megállításokkal. Érdemes kipróbálni ezeket az újításokat, mert az új csali ereje sokszor okozott már pozitív meglepetést, miért ne tenné ugyanezt két fogós műcsali kombinációja!>
WIZARD SPINNERBAIT 14G COL.2
2 100 Ft Original price was: 2 100 Ft.1 890 FtCurrent price is: 1 890 Ft.
Szállítási díj: 1 890 Ft. Ingyenes szállítás 23 990 Ft felettGyors szállítás: 2-5 munkanapMegbízható kereskedő: FishingoutletMárka: Wizard
Cikkszám: foutlet_energo-87302214
Kategóriák: Csalik, Etetőanyagok, Műcsalik, Villantók
Márka: Wizard
„WIZARD SPINNERBAIT 14G COL.2” értékelése elsőként Válasz megszakítása
Vélemény írásához lépj be előbb.
Kapcsolódó termékek
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu
-11%
damil.hu


Értékelések
Még nincsenek értékelések.